2010. június 20. - Part 2.

Sziasztok!

Bevallom, fogalmam sincs arról, hányan pipáltatok. Mindegy. Ha valaki gondolja, dobjon egy kommentet.
Köszönöm az előzőt Rosellának, válaszoltam is neki :)

2010. június 20.

A csodálatosan kényelmes és napsütötte szobából jelenetkezem, ahonnan egy ajtó nyílik egy erkélyre, ahonnan lépcső vezet le a medencéig. Nem szép az élet?

Ehhez kapcsolódóan csak egy kérdés: mi a fenének a medence, ha a part is ilyen közel van? Mindegy, kit izgat… Ezt a kis női szeszélyt „elnézem” Lisnek. Állítólag sokat zargatják a paparazzik.

Valószínűleg igaza lehet, mert a reptéren, mikor telefonon beszéltem vele, annyit mondott, hogy majd a kocsiban találkozunk. Nem értettem miért, végül a testőre, Cliff adta meg a választ. Cliff egy két méter magas, két méter széles – na jó, ennyire nem durva… - fickó, és ő vigyázza a nővérem minden egyes lépését. (Azért király lehet, ha valakinek saját testőre van…)

A vele való első találkozásom így zajlott: A reptéren álltam, gondolkozva, hogy az előbb említett mondatot mégis hogyan képzelte el a nővérem. Ekkor valaki megérintette a vállamat, mire majdnem felugrottam. Hatalmas fickó, fekete öltönyben, napszemüveggel – és vagy mutáns, vagy fegyvere van. Csak néztem rá, gondoltam, na, jött értem a CIA…

- Te vagy Jensen T. Robertson?

- Igen – mondtam még mindig leesett állal. Hogy lehet valaki ekkora?

- A nővéred már vár. – Aha. Szóval így képzelte.

Csendben mentünk a kocsihoz, egészen addig, míg újra hozzám nem szólt.

Oda is értünk az autóhoz, ami a reptér mellett parkolt. Egy hatalmas fekete kocsi volt, sötétített ablakokkal. Lis nem hazudtolta meg magát, ahogy meglátott, rögtön kipattant belőle és a nyakamba vetette magát. Cliff rögtön át is vette tőlem a csomagomat, hogy elkaphassam Lisát. Jobbról-balról elkezdett puszilgatni, mire nevetve eltoltam.

Elkezdte mondani, hogy milyen a lakás. Mint később kiderült, még jobb, mint amilyennek leírta. Az emeleten van három hatalmas fürdő és öt szoba. Lent – mivel az a rész nagyobb – van két szoba, egy hatalmas konyha, egy fürdő és egy baromi nagy nappali, aminek nagyon fura elrendezése van, úgyhogy akár három különálló kicsi nappalinak is nevezhetném. Itt van egy hatalmas házimozi rendszer - amiről meg is jegyeztem, hogy a kedves egoista nővérem itt gyönyörködik magában -, egy nagy kihúzható kanapé, mindenféle fotelek, díszpárnák, meg minden más, amiről azt se tudom micsoda. Lis megmutatta, hogy szokták átrendezni, mikor buli van.

Megbeszéltük, hogy holnap városnézős napot tartunk. Ma már egyrészt nem lett volna rá időnk, másrészt Lis úgy gondolta, kifárasztott engem az út, meg minden. Na ja… Kár, hogy ez nem igaz. Szinte végig aludtam, akkor miben fáradtam volna el? Még azt sem mondhatom, hogy az időzónák miatt, mert csak pár óra. Mindegy, ez szerintem hülyeség.

A délután további részében csak beszélgettünk mindenféléről. Arról, hogy mi minden történt velünk, mióta nem találkoztunk, ki mennyit változott, satöbbi… Vagy ezerszer elmondta, hogy baromi jól nézek ki. Nem értem miért, de legyen az ő baja, hogy hülyeségeket beszél.

- Mit szeretnél este csinálni? – kérdezte, miután összedobott egy szigorúan alkoholmentes koktélt, azzal az indokkal, hogy még kiskorú vagyok. (Figyelmeztettem, hogy igazság szerint ő is az, ekkor inkább témát váltott.)

- Fogalmam sincs – válaszoltam. – Te, ennek rózsaszín íze van – kortyoltam bele az italba.

- Nem véletlenül hívják pink-koktélnak.

- Ja, én azt hittem, hogy Pink, mint az énekesnő…

- Hülye. Na, mit szeretnél csinálni?

- Mondtam, fogalmam sincs.

- Film?

- Jöhet – egyeztem bele. – Mid van?

- Gyere! – rántott fel a székről, és egy szobába vezetett, ami az övéből nyílik.

- Azta… - néztem körbe leesett állal. – Ez mind a tiéd?

- Nem, úgy loptam… Persze, hogy az enyém!

Egy kisebb szoba tele volt tömve DVD-kkel, több polcon kategóriák és megjelenési dátum szerint elrendezve. Lisa se unatkozhatott…

Még mindig csak döbbenten álltam abban a szobában – egész eddig el sem tudtam képzelni, hogy van olyan ember, aki ennek külön helyiséget szentel -, mikor a nővérem végre megszólított.

Elolvastam a leírást, nem tűnt rossznak. Olyan jó kis vasárnap esti filmnek megteszi. Lisszel általában egyezik az ízlésünk, filmekben és zenékben egyaránt.

Mind a ketten eszeveszett rohanásba kezdtünk – illetve csak én, ő inkább csak pakolt. Olyan volt, mint régen. Mikor büntetlenül hülyülhettünk, akár napestig is – akármivel. Ekkor éreztem úgy, hogy vissza akarom kapni az ötéves kori önmagamat.

Öt perc múlva valóban lent voltunk mind a ketten a medencénél. Igazság szerint én előbb is, pedig ez az ő háza. Nem leszek bunkó, betudom annak, hogy ő lány, a fürdőruhája meg két részből áll. De innentől nincs kíméletesség!

Végig nagyon szoros volt a verseny, szinte teljesen egyszerre értünk a medence másik partjához, azaz a célhoz.

Még egy ideig beszélgettünk a medence szélén ülve, mikor valaki berohant az udvarra. Annyira szép jelenet volt… látni kellett volna! A srác rohan, Lis testőre utána.

Azt a kis részt, ami még hátravolt a délutánból, szintén átbeszélgettük. Lis kijelentette, hogy előkészül a filmnézésre, úgyhogy én gyorsan felslisszoltam és leírtam ezt. (Nem túl olvasható, de kit érdekel?) Most viszont már szólt, hogy menjek le. Szerintem a kukoricát is elégette… Na, mindegy.